A hiányzó tömeg


Mindjárt kész is lesz. Tegnap már átcsiszolta az utolsó réteg vizes papírral, mielőtt elbontották az állványzatot. A daruzás kifizetve, a terep elrendezve, minden kész a holnapi átadásra. Egy magas létrán állva még áttörölgeti a legfelső követ, mely záró elemként ékelődik a szobor két szára közé, stabilizálva a rendszert, melynek elemei külön-külön cseppet sem annak tűnnek. A zsűri szerint, persze, nem eléggé. - "… Bár a zárókő mérete, fizikailag elegendő, a stabilitás érzetéhez még jelentős tömeg hiányzik…" - írták a jegyzőkönyvben.
Nem is sejtik mennyire igaz… - gondolta, és a rongyot a létrára akasztott vödörbe csapta. A vödörben nem víz volt. Egy vastag kötelet kezdett előhúzni belőle. Áttekerte a zárókő legvékonyabb részén, és gondosan megkötötte a végét. A kő itt korábban érthetetlen módon beszűkült, a zsűri nem kis rosszallására, de így a két réteg kötél szorításában, teljesen indokoltnak tűnt. A kötél másik fele egy hurokban végződött. Szépen megkötött klasszikus hóhércsomóban. Két kezébe vette és lassan átdugta rajta a fejét. Majd a csomót, hátul a füle mögé illesztve óvatosan szorosra húzta. Figyelve annak irányára, hogy könnyedén tovább szorulhasson, mikor szükség lesz rá. Messze hajította a vödröt, és lassan lejjebb ereszkedett a létrán. Egészen addig, amíg a kötél engedte. Majd, fél lábbal óvatosan lelépve, másik lábával ellökte a létrát. A kötél a nyakába vágott. Teste pörögve lengett a két kőoszlop között, kis híján nekivágódva, de mégis mindkettőt elkerülve. A hiányzó tömeg lassan megtalálta helyét, és megállapodott. Pontosan ott és pontosan úgy, ahogy a szobrász megtervezte.